A harmadik előválogató tíz dala

A zsűri tagjai:
Vincze Lilla, Ferenczi György, Mező Misi és Nagy Feró, a magyar zenei világ jeles képviselői.
A versenyzők, általában, nagyon izgulnak, és olykor tartanak is a zsűri tagjaitól, épp ezért nagyon is meg akarnak nekik felelni.
Szombaton A Dal 2021 utolsó előtti válogatóját izgulhatták végig a Duna Televízió nézői 19.35-től. A tét most is az elődöntőbe jutás volt. A harmadik válogató 10 produkciója közül is négy dal a zsűri pontok, egy pedig a közönségszavazatok alapján csatlakozott az eddig tíztagú élmezőnyhöz.
Műsorvezetők: Orsovai Reni és Fehérvári Gábor Alfréd.
Az elődöntőbe továbbjutott produkciók:
A zsűri tetszését az este során többségében zenekarok nyerték el. Pontszámok alapján három együttes produkciója jutott tovább, köztük a ’panda banda’, a

Beneath My Skin Ébredj! című dala, a

Pink & the Panthers Sodor a szél című szerzeménye és a

Maradok , a Swing á la Django előadásában. Utóbbi eddig még nem látott formációban lépett színpadra Herrer Sárával és Sárközi Lajossal.

A zsűri az együttesek mellett a legmagasabb pontszámmal Katona Petra Viszlát múlt produkcióját juttatta tovább, amely a vírusidőszakban egy óceánjáró fogságában született. Ráadásul a hangszerelés végső formáját – a szintén elődöntős – Gerendás Dániel közreműködésével nyerte el. A közönségtől a legtöbb szavazatot Nagy Szilárd feat. Ragány Misa Drága hazám című dala kapta.
Az extra produkció előadója a Karthago együttes volt, vendégénekesük pedig Vastag Jókedvűen jöttek le a színpadról. Szerintük jó volt együtt énekelni Vastag Csabával. És 40 év az 40 év!
Az adás után, A Dal Kulisszában, Nagy Feró, a zsűri tagja továbbra is visszafogottnak titulálta magát. Azért, aki látta a műsort, az nem egészen ért vele egyet.
Orsovai Reni a flamingós papucsában érkezett a beszélgetésre. elmondta, hogy az adás előtt és után ez van rajta, akár kabalának is tekinthető. Műsorvezetésében arra kell ügyelnie maga szerint, hogy ne hadarjon, mivel ez rossz szokása egyébként.
Szekér Gergő most nem jutott be az elődöntőbe sem. Ám ezt nem annak tudta be, hogy újra kellett kezdenie produkcióját egy technikai malőr miatt. Tudomásul vette a zsűri döntését. A dalszöveg írói versenyben is részt vesz, mindig a saját érzéseit írja le a dalaiban.
A Swing á la Django mind a könnyű, mind a klasszikus zenei vonalat képviselte Herrer Sárával és Sárközi Lajossal kiegészülve. A zsűriben Ferótól tartottak a legjobban. Bár már így is szép számú a csapat, az Akusztik adásra még többen lesznek.
A műsorok 60 napig visszanézhetők a MédiaKlikk oldalán.
Az utolsó, negyedik előválogató fellépői:

Érdemes követni A Dal 2021 honlapját, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalát is, amelyeken extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról és a versenyben lévő dalokról.
Továbbá az M2 Petőfi TV a szombati verseny után, minden alkalommal beszélget az aznapi győztesekkel, és a zsűri tagjaival.
A Dal 2021 – március 13-ig szombatonként 19.35-től a Duna Televízió műsorán.