Skip to main content

Telefonálj haza szinte ingyen

Ha hiányoznak szeretteink, akkor szívesen nyúlunk a telefonkészülék után, hogy legalább a hangját hallhassuk szeretteinknek. Azonban hiába nagyon kedvezőek a különböző szolgáltatok tarifacsomagjai, ennél költséghatékonyabb lehetőséget is választhatunk.

Bővebben

Minden, amit a coachingról eddig tudni akart

Sokat hallunk a már nem annyira újkeletű szakmáról, de hogy pontosan mi az és miben rejlik az erőssége, azt nem biztos, hogy meg tudjuk fogalmazni. Ebben segítünk most: tisztázva, hogy mivel nem javasolt összetéveszteni a coaching folyamatát, milyen a jó coach, mire jó a módszer, és mire figyeljünk, ha igénybe vennénk a szolgáltatást, vagy kiképeztetnénk magunkat.

Bővebben

Vállalkozás Angliában, magyarként

Vállalkozni mindig nagy kihívás, főként ha ezt az Egyesült Királyságban tervezzük. A cégalapítás mikéntjéről Bodó Aliz, a Wise-Bookkeeping Services könyvelőiroda alapítója számolt be részletesen, aki maga is szerencsét próbált Angliában mint vállalkozó. Következzenek a tapasztalatai, tanácsai.

Bővebben

A szegénység az agyat is leépíti

A pénz nem boldogít, tartja a mondás viszont a kevés bevétel és az intelligenciahányados kapcsolata sem fogja az ember, mert a Miami Egyetem kutatói felfedezték, hogy az agyszerkezetet átalakítja az, ha valakinek kevés pénze van.

Bővebben