Öt hosszú hétvégét hoz 2017
Magyarországon a munkaszüneti napokat minden évben a nemzetgazdasági miniszter rendelete határozza meg. Ezt az idei évre vonatkozóan ugyan még nem adták ki – ebben szerepe lehetett annak, hogy október-november táján élénk vita bontakozott ki arról, bekerüljön-e a piros betűs napok közé a nagypéntek is –, a naptár alapján mégis biztosra vehetőek az alábbiak.
A hosszú hétvégék szempontjából kifejezetten jól alakul a 2017-es év: háromnapos pihenésre húsvétkor (2017. április 16-17.), pünkösdkor (2017. június 4-5.), valamint a mindkét esetben hétfőre eső május 1. és október 23-a, az 56-os forradalom évfordulója alkalmából nyílik lehetőség. Ezen felül lesz egy négynapos hosszú hétvégénk is, mégpedig karácsonykor, amikor december 24. ugyan vasárnapra esik, de az azt követő két nap, december 25. és 26. hétfő és kedd lesz.
Ami a további piros betűs ünnepeket illeti, március 15. és november 1. egyaránt szerda lesz, így az a két hét négy-négy munkanapot hoz. Augusztus 20., az államalapítás ünnepe viszont vasárnap, vagyis egybe fog esni a heti rendes pihenőnappal.
Lehet tehát számolgatni és tervezni, mikor hova utazzunk, és ezt mennyi munkanap árán tehetjük meg. Ilyenkor sokan a háromnapos hétvégékhez kapcsolják pihenésüket. Ez esetben, vagyis húsvétkor, pünkösdkor, május elseje és október 23-a hetén a négy munkanapot 3+2 hétvégi nap fogja közre, vagyis négy szabadnap kivételével kilenc napot lehet egybefüggően szabadságon tölteni. A legkedvezőbb mégis a karácsony lesz ebből a szempontból, mert azon a héten mindössze három munkanap lesz, ráadásul az újév, 2018 első napja hétfőre esik. Mindent egybevetve tehát az év végén három nap szabadság ellenében tíz napot lehet távol az ember a munkahelyétől.
Azoknak, akiknek iskolás gyermeke van, mindezt egybe kell vetniük az iskolai szünetek időpontjaival. Egyelőre csak az idei tanév rendje ismert, e szerint a tavaszi szünet április 13-19., csütörtöktől szerdáig fog tartani. A tanév utolsó tanítási napja június 16. péntek, a nyári szünet a következő napon, június 17-én kezdődik. Ettől eltér a középiskolák végzős tanulóira vonatkozó időrend. Számukra a tanév május 4-én ér véget, az érettségi vizsgák első napja pedig a következő nap, május 5-e lesz.
Részben hasonlóan alakulnak az idei munkaszüneti napok az Egyesült Királyságban – Angliában, Észak-Írországban, Skóciában és Walesben –, ám a jeles napok listáját böngészve bizony sok a különbség. Ezért aztán nem könnyű megtalálni a közös nevezőt, csak annyit lehet kijelenteni: mindenhol lesznek hosszú hétvégék, amelyek egy része a bankszüneti napoknak lesz köszönhető.
Wales nemzeti ünnepe, Szent Dávid napja március 1. szerda lesz, akárcsak május 17., Szent Patrik napja, amely Észak-Írország és Írország területén piros betűs ünnep. A nagypéntek (április 14.) Angliában, Skóciában és Észak-Írországban, a húsvét hétfő (április 17.) pedig Angliában, Írországban és Észak-Írországban munkaszüneti nap. Néhány nappal később, április 23-án, vasárnap van Anglia nemzeti ünnepe, Szent György napja. Június 10-én, szombaton mindenhol megünneplik őfelsége, a királynő „hivatalos” születésnapját (az igazi áprilisban van), és mindenhol munkaszüneti nap lesz a karácsony két napja, december 25. és 26. (hétfő és kedd). Észak-Írországban a Boyne-i csata évfordulóját július 12-én, szerdán, Skóciában Szent András napját november 30-án, csütörtökön ünneplik.
Külön figyelmet érdemelnek a bankszüneti napok, amelyek legtöbbje hétfő. Mindenhol szünnapnak számít a májusi bankszünnap (május 1., hétfő), ám ebben a műfajban van tavaszi, nyári, illetve júniusi és októberi is, az egyik itt, a másik ott van érvényben. Ennek megfelelően a tavaszi bankszüneti napra (május 29. hétfő) azoknak kell tekintettel lenniük, akik Angliában, Skóciában és Észak-Írországban, a júniusira pedig azoknak, akik Írországban élnek. Az egyik nyári bankszünnapra (augusztus 8. kedd) azok figyeljenek, akik Skóciában és Írországban vannak, a másikról (augusztus 28. hétfő) az Angliában és Észak-Írországban lévőknek kell tudniuk. Az év utolsó bankszüneti napja október 30. hétfő, ezt az Írországban tartózkodóknak fontos fejben tartaniuk.
