#SWAG #YOLO- avagy mi lesz az internet és média rabságában felnövő gyerekekkel?
A 2000-res évek szülöttei már a globalizáció javába érkeztek: akadálytalan virtuális kommunikáció, üzenetváltások bárhonnan és bármikor, információáradat, állandó online jelenét, korlátlan médiafogyasztás, és még hosszasan lehetne sorolni a listát. Ám a globalizáció egy olyan tényezőt is létrehozott és megszokottá tett, ami a korábbi világot elérhetetlen távolságba taszította, ez nem más, mint az folytonos elérhetőség állapota.
A gyors üzenetváltások, a szakadatlan információáradat és annak lehetősége, hogy mindenhez hozzáférünk másodpercek alatt, átformálta a világot. A fejlődő országok polgárai számára megszűnt a szabad idő fogalma. Hiszen gondoljunk csak bele, az okostelefon mindnyájunk zsebében ott lapul mobilinternet és Wi-Fi kapcsolattal, így főnökünk bármikor utolér minket egy újabb határidős munkával, egy halasztást nem bíró feladattal, amire nem merünk nemet mondani. De nem csak a felettes e-mailjai terelik el a figyelmet az okoskütyümentes időtöltésről, hanem az állandóan csipogó üzenetek, a promóciós hírlevelek, az alkalmazások figyelmeztető üzenetei, az emlékeztetők. Gyakorlatilag minden, ami él és mozog tudat magáról, akár akarjuk, akár nem, folytonos stimulálásban tartva ezzel az agyunkat, figyelmünket. Egyszerűen alig marad olyan szelete a mindennapoknak, ahova ne szivárgott volna be a digitalizáció, az internetet kikapcsolni pedig valamiért mégsem merjük…
Analógok egy digitális világban
A globalizáció berobbanásával talán az Y generáció járt a legjobban. A kilencvenes évek szülöttei még megtapasztalták milyen telefon és állandó internetes függés nélkül felnőni, és az olyan egyszerű tevékenységekben is örömöt, feltöltődést leltek, mint a bújócskázás. Egy mai tíz éves számára, utóbbi már túl divatjamúlt, így nem alaptalan az aggodalom, ami sokak fejében megfogalmazódik: mi lesz így?
A túlzott médiafogyasztás, a kommunikáció robbanásszerű fejlődés teljesen átalakította úgy általánosságba véve a gondolkodásmódot, nyelvezetet, elvárásokat, várakozásosokat, amihez az X és Y generáció szülöttei még úgy ahogy tudnak alkalmazkodni, de elfogadni, magukévá tenni és természetesnek venni talán sosem tudják majd olyannyira, mint a Z- generáció, azaz a digitális bennszülöttek. De vajon milyen jövő vár a számítógép, okoskütyük és internet világában szocializálódott gyermekekre? A kérdés túl összetett és szerteágazó, így az élet legfontosabb területeire igyekeztem leszűkíteni, és koncentráltabb formában feltenni kérdéseimet a Pszichokoktél egyik szerzőjének, Menczigár Erika szakpszichológusnak.
A tanulási készségek terén mindenképpen befolyásoló hatással van a téri és tájékozódási képességekre, hiszen mennyivel egyszerűbb megtanulni valamit beütni a Google-ba, vagy begépelni, mint sem manuálisan keresni vagy írni. Szintén bajban lehetnek azok a gyerekek, akik mondjuk nem fognak tudni térképet olvasni, mert mindenhová navigációval közlekednek. Ebben továbbra is nagy szerepe van az iskoláknak, hogy az új és digitális technikák mellett a hagyományos gyakorlati tudást ne emeljék ki a tanagyagból.
A túlzott gyermekkori médiafogyasztás a szociális készségekre még inkább kihat, sajnos negatív irányba. Ennek legkézzelfoghatóbb esetei a materiális, „mindent meg kell vegyek” felfogás, az agresszió, valamint a testképre irányuló torzult, nem valós elvárások, hiszen a médiában még mindig soványság-kultusz él, nem beszélve a mű mell/haj/köröm/szempilla, stb. által sugallt tökéletesség ideáljáról, férfiaknál ugyan ez az izmosság elvárásában jelentkezik. Ezek súlyos esetben komoly önértékelési problémákhoz, evészavarokhoz vezethetnek, és akkor még nem említettük a pornó és egyéb műsorok torzító hatását.
Az ma azért már eléggé ismeretes, hogy nem azok az emberek küszködnek önértékelési problémákkal, akik nincsenek jelen az online világban, hanem azok, akik folyton ott vannak, mindent megosztanak magukról, vadásszák a lájkokat, hiszen ezeknek az embereknek van szükségük a folyamatos és pozitív visszajelzésekre, amit valószínűleg offline nem kapnak meg. Ha a gyerekünknek van társasága, barátai és értelmes elfoglaltsága az analóg világban, akkor nincs ok az aggodalomra, míg ha ez fordítva igaz, és csak online élete és barátai vannak, akkor kell elgondolkodni.
Egy normális értékrendet képviselő családban ez nem okoz problémát, hiszen jó esetben nem is néznek ilyen műsorokat. A példakövetés itt is megmutatkozik, hiszen ha a szülő nem ilyen színvonaltalan műsorokkal szórakoztatja magát, vagy oldja a napi feszültségét, a gyerek sem ezt fogja eltanulni. Ha otthonról egy stabil alapot és felfogást hoz a gyerek magával saját magáról és az őt körülvevő világról, az ilyen műsorokkal és celebekkel szemben is immunis lesz még a kortárs nyomással szemben is. Ezért születésétől fogva elkezdődik saját nézőpontunk átadása, és ha abban nem szerepel TV sztárok favorizálása, hanem helyette valós kapcsolatok és minőségi együtt töltött idő vannak az előtérbe, nem kell attól tartani, hogy példaképként fognak ezekre a szereplőkre tekinteni.
Gyakorlatilag nincs mit tenni, a túlélés érdekében el kell fogadni a digitalizáció térnyerését, és meg kell próbálni alkalmazkodni hozzá, de! Ahhoz, hogy ne veszítsük el az igazán fontos, értékes pillanatokat: az átbeszélgetett délután varázsát, a közös edzés okozta flow élményt, a könyvolvasás okozta eufóriát vagy csupán egy hosszas őszi séta lélekmelengető érzetét, meg kell találni az arany középutat. S mindezt persze át kell adni a fiatalabb generációnak.
