Konyhai gépek uralták az Extreme Digital második Black Friday-ét

Ahogyan a lenti táblázatban is jól látszik, az első Black Friday-során főként az elektronikai eszközök, így például a tévé, notebook, mobiltelefon, fényképezőgép, konzol uralta a legjobban fogyó termékek top 10-es listáját.
Ehhez képest, a második heti akciós napok során, egyedül a televízió tudta megőrizni első helyét. A mobiltelefon csak a hatodik legnépszerűbb termékké vált, a hűtőszekrény, a tűzhely, sütő, és a mosogatógép maga mögé utasította ezt a kategóriát. A táblagépek és a digitális fényképezőgépek pedig be sem tudtak kerülni az eladási forgalom alapján összeállított top 10-be.
Ha az idei két Black Friday teljes forgalmát nézzük, mintegy két és félszer akkora volt, mint az Extreme Digital tavalyi, egynapos fekete péntekéé.
Másképp alakultak a webáruház látogatottsági csúcsai is: november 15-én a reggeli órákban, a kezdés után volt a legtöbb érdeklődő, míg a második kampány során péntek, szombat és vasárnap délután is voltak csúcsok. A második kampány során vasárnap délután érkezett a legtöbb érdeklődő az oldalra.

“Az, hogy mostanra a Black Friday több hetes kampánnyá nőtte ki magát, magyar sajátosság: a hazai felhasználók profi akcióvadásszá képezték magukat, amihez hasonló jelenséget a többi piacunkon nem tapasztalunk. Bár a fekete pénteken az átlagosnál többen szánják rá magukat impulzusvásárlásra, itthon már e napokon is sok látogató keresi tudatosan a jó ár-érték arányú termékeket” – mondta el Várkonyi Balázs, az Extreme Digital alapító-ügyvezetője.
A Black Friday hétvége során a darabszámot tekintve a Honfoglaló társasjáték, a Finish mosogatókapszulák, illetve a LEGO gyártmányú Télapó kulcstartó fogyott a legjobban. Ezen kívül, a második kampányban, nagyobb arányban (78 százalékhoz képest 81 százalék) érkeztek rendelések belföldről, viszont a Budapestről (28 százalék) és vidékről (72 százalék) érkező rendelések aránya változatlan maradt.
A legnépszerűbb termékkategóriák az Extreme Digitalnál
|
|
Black Friday (november 15.) |
Black Friday (november 22-24.) |
|
1. |
televízió |
televízió |
|
2. |
szárítógép |
szárítógép |
|
3. |
mobiltelefon |
hűtőgép |
|
4. |
notebook |
tűzhely és sütő |
|
5. |
digitális fényképezőgép, objektív |
mosogatógép |
|
6. |
játékkonzol |
mobiltelefon |
|
7. |
táblagép |
játékkonzol |
|
8. |
mosogatógép |
notebook |
|
9. |
játék |
mosógép |
|
10. |
kávéfőző, kávékapszula stb. |
főzőlap |