Skip to main content
|
by: Veszeli Annamária

11 év után, Berlinben találták meg John Lennon ellopott tárgyait

A német rendőrség kedden bemutatta azt a John Lennon hagyatékából származó több mint száz tárgyat, köztük a zenész naplóit, szemüvegeket és jegyzeteket, amelyek többségére egy csődbe ment aukciós házban bukkantak rá egy razzia során. A tárgyakat vélhetően Yoko Ono New York-i sofőre lopta el még 2006-ban. 

Lennon özvegye a New York-i német konzulátuson fotók alapján több tárgyat is azonosított.

 

A Spiegel online tudósítása szerint Lennon 1975-ös, 1979-es és 1980-as naplói mellett jegyzetek, egy koncertfelvételt tartalmazó hanglemez, egy 1951-es iskolai füzet és egy cigarettatárca is volt a rendőrség által lefoglalt tárgyak között. 

A zenész 68 személyes tárgyát júliusban egy fizetésképtelenné vált berlini aukciósházban fedezte fel a rendőrség, miután egy razzia során lopott tárgyak birtoklásának gyanújával letartóztattak egy 58 éves férfit. A másik gyanúsított Törökországban él, és nincs mód a letartóztatására. A rendőrség feltételezése szerint ő küldte az eltulajdonított tárgyakat az aukciósháznak, de az nem merte értékesíteni azokat, mert nem volt biztos abban, hogy jogilag tiszta úton jutottak a beküldő birtokába.

 

A berlini rendőrség a további nyomozások során hétfőn újabb tárgyakra bukkant egy orgazdasággal gyanúsított férfi gépkocsijában.

 

A feltételezett elkövető 1995 és 2006 között sofőrként dolgozott Yoko Onónak. 2007-ben 60 nap börtönre ítélték, mert titokban fotókat készített Lennon özvegyének lakásában. A férfi három évvel ezelőtt megpróbálta a lopott holmit egy orgazda segítségével eladni Berlinben. A török származású német orgazda és az egykori sofőr közötti kapcsolatot egyelőre vizsgálják. 

Susann Wettley államügyész szerint 2006-ban lopták el a személyes tárgyakat Yoko Onótól. A következő években valószínűleg Törökországban lehettek, mielőtt 2013-ban vagy 2014-ben Berlinbe szállították őket. Nem találtak a szervezett bűnözéshez köthető nyomokat – tette hozzá.

 

Yoko Ono a New York-i német konzulátuson fotók alapján több tárgyat is azonosított, Wettley néhányat személyesen el is vitt a művésznek. „Nagyon elérzékenyült és egyértelműen látszott, milyen sokat jelentenek számára ezek a tárgyak, és milyen boldog, hogy visszakaphatja majd őket” – fogalmazott az államügyész. Egyelőre nem tudni, az özvegy pontosan mikor kaphatja vissza egykori férje személyes tárgyait. 

 

Michael von Hagen, a berlini államügyészség vezetőjének helyettese „zenetörténeti háttere miatt különlegesnek” nevezte a Lennon-ügyben való nyomozást. Azt mondta: a nyomozók nagyon megdöbbentek a megtalált tárgyakon, amelyek nagyon érdekesek lehetnek a Lennon-rajongók számára. Előkerült az I’m The Greatest című dal szerzői jogait rögzítő szerződés, a Woman és a Just Like Starting Over című dalok kézzel írt jegyzetei.

 

A lefoglalt naplók közül az egyik 1980-ból származik, tehát Lennon halálának évéből. Az utolsó bejegyzés néhány órával azelőtt íródott, hogy a zenészt lelőtték 1980. december 8-án.

 

Forrás: The Art Newspaper, MTI

 

 

 

 

 

 

Related Articles