Skip to main content

Music

|
A világ egyik legnépszerűbb énekese, a varázslatosan egyedi hanggal rendelkező Rod Stewart, visszatér Magyarországra. Január 29-én, a Budapest Arénában, vadonatúj showjával varázsolja el közönségét. Olyan slágereket köszönhetünk neki többek között, mint a Sailing, The First Cut Is The Deepest, R…
|
Cine-koncert két felvonásban. Az utóbbi évek egyik legnagyobb közönségsikere, a La La Land, azaz a Kaliforniai álom, egy egészen különleges és nagyszabású produkcióval érkezik Magyarországra. A nézők millióinak szívét megérintő alkotás felejthetetlen zenéje élő nagyzenekari kísérettel kerül előa…
|
Lady Valerie Solti védnökségével október 3-tól erős nemzetközi mezőny mérkőzik a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyen a Filharmónia Magyarország szervezésében. Solti György A fiatal dirigensek 2002 óta nem csillogtathatták meg tehetségüket hazánkban televíziós közvetítés keretében, széle…
|
A Virtuózok az elmúlt években valódi mozgalommá vált, s egyik legnagyobb sikerének tekinti, hogy a klasszikus zenét közel hozta az emberekhez, ezzel minden eddiginél szélesebb rétegeket – köztük a fiatalságot – nyert meg ennek a csodálatos műfajnak. Ifjú tehetséges zenészek kapnak lehetőséget a …